Az igazi kis majom

 

Magasan, fák között

 Az elmúlt öt évben az egyik legjelentősebb utazásban volt része, nem csak az élmény, ami inkább csak nekünk embereknek volt az, inkább a távolság. Egy hét alatt több, mint 1700 km. A második etapnál a szállás is különleges volt, hisz 850 m magasan volt. Egy esti, vagy reggeli egészségügyi séta már 970 m-ig vitt fel bennünket. A sík (itt még a János-hegy is eltörpül az itteni dombokhoz képest, hisz csak 528 m magas) vidékhez szokott embernek ez egy kissé szokatlan. 

A szállás mellett volt egy hegyi legelő széle, ahol megnéztük minden alkalommal a kilátást. A velünk szemben lévő hegyek látványa elképesztő. Elképesztő az is, hogy az időjárás milyen gyorsan képes változni. A hajnalo, kora reggeli sétáink nem ködben, hanem felhőkben voltak. A szemben meredező ormok is rendszerint felhőbe burkolózva várták a hajnali nap melengető sugarait.

Nagyon sok érdekes dologgal szembesültünk, ami igazából annyira nem is volt meglepő, mert valahol érthető is. Barka - be kell vallani nem igazán pórázos kutya - nehezen viselte a folyamatos pórázon levést, de lépten nyomon ki volt táblázva az erdei és túrista utak mentén, hogy csak pórázon szabad sétáltatni. Mi ezt jól meg is olvastuk.

Sokat gondolkodtunk azon, hogy a kutyákat is megviseli-e a magashegyi levegő, fáradtabb, lassabb lesz-e a mozgása, valyon zúg-e a füle, bedugul-e nekik is, mint az emberek többségének?

Igaz különös nagy gond nem lehet, mert vannak kimondottan hegyi kutyák, mint a Berni pásztor is, mely fajt többen kedvelnek itthon is. A kérdés gyakorlatilag elméleti, már-már költői volt, hisz ez a Großglocknerről lefele jutott már eszünkbe. No nem a hegyet másztuk meg, csak a panoráma úton mentünk fel végig többszöri megállással és rácsodálkozással a hegyekre. Legutóbb az Atlaszban voltam nem ilyen, de hasonló magasságban. Az út plusz érdekessége volt az autón tapasztalható változás, magasabb fordulatszám, folyamatos kuplung és fék szag. 

Nagy élmény volt feljutni a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe parkolóig, ahol éppen annyi időnk maradt, hogy lenézzünk a mélységbe, mert már a csúcs felől láttuk a fekete felhőket. Mire felfogtuk, hogy vihar készűl, már orkán erejű szél, hihetetlen mennyiségű eső. Barka is futásnak indult, annyira ömlött az eső. Az intenzitása olyan volt, hogy egy-két percen múlva már hömpölygött a víz az úton. 

Már megint..

Komolyan ez a kutya kikészít :)

Kicsit nagyobbat sétáltunk mint szoktunk, hogy élvezze a kötetlen rohangálást, a vadász ösztöne, szaglása ne a rigókra és a kipufogókra szűküljön be. Ásta a pockokat, becserkelte a riasztó fácánkakasokat, egyszerűen élvezte a szabad mozgás adta lehetőségeket. Szépen elindultunk a játék után hazafelé. Semmi gond, menet közben néha dörgölőzött a lábamhoz és olykor-olykor megsimogattam. A durva szőrében is lehetett érezni a megbúvó toklászokat, amit gyorsan el is távolítottunk belőle. Már a lakásban készültünk a vacsorához, mikor megjelent három lábon. Látszott rajta nem szimulál, valami van. Gyors vizsgálódás, majd a jobb hátső (szokásos) lába középső ujjai között találtam egy toklász darabot. Kivettem, de ezután se tette le a lábát. Elővettem a fegyverlámpát, mert annak elég komoly fénye van, talán jobban fogok látni a szőre közt. Semmi. Gondoltam, majd reggel jobb lesz. Reggel állatorvos lett. Azt mondták kicsit meghúzódott a térde, pihentessük, nincs rohangálás, rövid pórázos séta. Kapott injekciót fájdalom csillapításra és gyulladáscsökkentő gyógyszert. Otthon karban vittem-hoztam minden le- és felmenetelnél. Jó edzés. 

Másnap menetünk Érdre, vittük magunkkal. Már egyszer kétszer letette a lábát. Picit rohangált a kertben, mejd megint felkapta és erőteljesen nyalogatni kezdte. Ismét a gyors vizsgálat. Ilyet még nem nagyon láttam, már a lábtartása fura volt picit. Olyan szinten begyulladt a két ujja közti terület, hogy elálltak az ujjai. Gondoltuk ebből a következő napon ismét doki, s lám nekünk lesz igazunk, hogy az a rohadt toklász szúrta meg. Szerencsére úgy néz ki megúsztuk, alig tíz perc múltán kifakadt a duzzanat. Irány haza, gyors elsősegély. Kicsit kinyomkodtuk még a váladékot, lefertőtlenítettük, bekötöttük és hogy ne nyalogassa - tanulva a múltkori esetből - ráadtuk a cipőjét. Ilyenkor mindik kis vicces figura lesz. 

Ma már sokkal jobban van, enyhén gyulladt még, de nem váladékozik már szerencsére. Minden nap fertőtlenítjük minden lemenetel után. Szépen javul, mert egy igazi stram drótos vizsla. ;)

In memoriam Rusty

 

Nem tagadom hiányzik.... szinte minden nap, ha arra járunk szaglászás, nyüszítés, keresi a barátját. Mint az embereknél, gondolom úgy a kutyáknál is egy idő után halványul az emlék, kopnak el a szagok. Mi emberek azért sokkal szerencsésebbek, igen, szerencsésebbek vagyunk, mert egy ilyen képpel is megtudunk emlékezni egy barátról, egy társról, egy kutyáról, aki nem is kutya, hisz ő egy vizsla volt. Egy ízig vérig német vizsla. Inkább így, végig nagybetűvel: NÉMET VIZSLA.

Bánat

Nagy szomorúság, bánat ért bennünket az elmúlt héten. Ahogy az újságok is megszokták fogalmazni, méltósággal viselt hosszantartó betegségében itt hagyott bennünket Rusty a német vizsla. Csak 2,5 éves volt.

Még néha játszottak együtt, de úgy vettük észre, mintha Barka érezné, hogy valami nem olyan, mint régen volt. Lehet csak a lelkünk megnyugtatása miatt, vagy ki tudja miért egyszerűen csak ezt akartuk érezni, de másképp viselkedtek egymással. Rusty sokkal konokabb volt egészséges korában, mint Barka bármikor, de mi jól kijöttünk egymással. Igazi barátok voltak. Tisztelte Barkát, mint koelnököt a csapatban. Nem mindennapi volt ez a kapcsolat, amikor találkoztunk, akkor mindig tartalmas, vidám. Megható látni, ahogy Barka neha keresi, mikor megérzi a szagát a kocsinál, vagy a garázsnál. Izgatott és elkezd nyüszíteni, pedig nem jellemző rá.

Jó futkosást az örök vadászmezőkön, kergesd a fácánokat, sünöket 😉💚

Isten veled! 😭🙏💚

Vörös Judit: Egy kutya búcsúja

Elmegyek, jó gazdám,várnak már engemet,

csak ne fájna nagyon itt hagynom tégedet.

Messzire indulok, vissza sosem térek,

kis tálkámba enni ezután nem kérek.

Gondolj szeretettel közös sétáinkra,

egyedül eltöltött, meghitt óráinkra.

Talán semmi nem lesz, ahová én megyek,

rátok emlékezni vajon képes leszek?

Nem fáj a gondolat, útra készen állok,

ettől az élettől én már mit sem várok.

Csak képek

 

Aggódás

Kicsit aggódunk, Barka egyik napról a másikra a jobb hátsó lábára nem állt rá. Egy napot vártunk, talán elzsibbadt neki, elnyomta, vagy valami apróság és amúgy is hétvége van... eb csont beforr alapon. Másnap rosszabb lett, már egyáltalán nem áll rá, egy kicsit se. Így hétfőn irány az orvos. Tetőtől talpig vizsgálták, izületei rendben vannak, csípő, könyök, boka, minden. Maradt a lábujj. Az egyik középső lábujj tapancs részén van egy bőrkinövés, de már nem mai keletű. Még régebben megszúrta egy átoktüske. Nagyon hamar megtanultam miért hívják így. Alig tudtam kivenni a talpából, ami kissé be is gyúladt a szúrás helyén. Ebből keletkezett a bőrkeményedés a talpán. Megmutattuk orvosnak, megtapogatta, nyomkodta, ha nincs fájdalma nem igazán kell vele foglalkozni. Ez már legalább három éve történt. 

Most fájt, nagyon fájt és be is gyulladt valamitől, feltehetőleg ismét megszúrta. Kapott fájdalom csillapítót és szerdára visszahívtak sebészi konzultációra. A sebész doki is minden apró izületét végig nézett és rendben is talált. A tapancsát viszont nem. Lelkiismeretesen tájékoztatott bennunket a legrosszabbtól kezdve a lehető legjobb megoldásig. Nem akarja minden ok nélkül megvágni, amúgyis elég rossz helyen van, nehéz feladat lenne. Javaslata az antibiotikumos kezelés, gyulladás lehúzódása után újra megvizsgálják. Ha nem javul jön a biopszia, annak eredményétől függ a műtét kimenetele, melynek legrosszabb verziója, hogy elveszíti a lábujját. Ez szörnyen hangzik, de mi emberek is teljes életet tudunk élni egy ujjunk elvesztése után. Most nagyon is bízunk a dokiban és leginkább Barkában. Nagyon türelmes és szófogadó. Cipőben járunk, ne nyalogassa és ne is szennyeződjön.