Az elmúlt öt évben az egyik legjelentősebb utazásban volt része, nem csak az élmény, ami inkább csak nekünk embereknek volt az, inkább a távolság. Egy hét alatt több, mint 1700 km. A második etapnál a szállás is különleges volt, hisz 850 m magasan volt. Egy esti, vagy reggeli egészségügyi séta már 970 m-ig vitt fel bennünket. A sík (itt még a János-hegy is eltörpül az itteni dombokhoz képest, hisz csak 528 m magas) vidékhez szokott embernek ez egy kissé szokatlan.
A szállás mellett volt egy hegyi legelő széle, ahol megnéztük minden alkalommal a kilátást. A velünk szemben lévő hegyek látványa elképesztő. Elképesztő az is, hogy az időjárás milyen gyorsan képes változni. A hajnalo, kora reggeli sétáink nem ködben, hanem felhőkben voltak. A szemben meredező ormok is rendszerint felhőbe burkolózva várták a hajnali nap melengető sugarait.
Nagyon sok érdekes dologgal szembesültünk, ami igazából annyira nem is volt meglepő, mert valahol érthető is. Barka - be kell vallani nem igazán pórázos kutya - nehezen viselte a folyamatos pórázon levést, de lépten nyomon ki volt táblázva az erdei és túrista utak mentén, hogy csak pórázon szabad sétáltatni. Mi ezt jól meg is olvastuk.
Sokat gondolkodtunk azon, hogy a kutyákat is megviseli-e a magashegyi levegő, fáradtabb, lassabb lesz-e a mozgása, valyon zúg-e a füle, bedugul-e nekik is, mint az emberek többségének?
Igaz különös nagy gond nem lehet, mert vannak kimondottan hegyi kutyák, mint a Berni pásztor is, mely fajt többen kedvelnek itthon is. A kérdés gyakorlatilag elméleti, már-már költői volt, hisz ez a Großglocknerről lefele jutott már eszünkbe. No nem a hegyet másztuk meg, csak a panoráma úton mentünk fel végig többszöri megállással és rácsodálkozással a hegyekre. Legutóbb az Atlaszban voltam nem ilyen, de hasonló magasságban. Az út plusz érdekessége volt az autón tapasztalható változás, magasabb fordulatszám, folyamatos kuplung és fék szag.
Nagy élmény volt feljutni a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe parkolóig, ahol éppen annyi időnk maradt, hogy lenézzünk a mélységbe, mert már a csúcs felől láttuk a fekete felhőket. Mire felfogtuk, hogy vihar készűl, már orkán erejű szél, hihetetlen mennyiségű eső. Barka is futásnak indult, annyira ömlött az eső. Az intenzitása olyan volt, hogy egy-két percen múlva már hömpölygött a víz az úton.
