Nem tagadom hiányzik.... szinte minden nap, ha arra járunk szaglászás, nyüszítés, keresi a barátját. Mint az embereknél, gondolom úgy a kutyáknál is egy idő után halványul az emlék, kopnak el a szagok. Mi emberek azért sokkal szerencsésebbek, igen, szerencsésebbek vagyunk, mert egy ilyen képpel is megtudunk emlékezni egy barátról, egy társról, egy kutyáról, aki nem is kutya, hisz ő egy vizsla volt. Egy ízig vérig német vizsla. Inkább így, végig nagybetűvel: NÉMET VIZSLA.
